Bibliai hét az EURO-ban

2015. április 23., 13:40

Iskolánkban, az EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolában sikeresen lezajlott a tematikus hét 2015. március 23. és 27. között, melynek témája a Biblia volt.

Nagy lelkesedéssel láttunk neki a hétnek. Első feladatunk egy plakát készítése volt az osztályok között felosztott Tízparancsolat pontjaiból. Megkaptuk a parancsolatokhoz tartozó történeteket is, ezek alapján illusztráltuk a tablókat. Nagyon szép plakátok készültek, amiket az iskolán belül ki is állítottak.

A második megmérettetés a szépíró és szépolvasó verseny volt, azaz a 10. parancsolathoz tartozó Nábót szőlője történetének kifejező felolvasása és szép leírása.


A szépíró verseny helyezettei:

1. Kozma Tímea 9. B

2. Szabó Adrienn 13. G

3. Csohány Angéla 10. C

 

A szépolvasó verseny helyezettei:

1. Balogh Tímea 12. E

2. Kerékgyártó Dóra 9. A

3. Molnár Dzsenifer 9. B

 

A harmadik napon a Seregek Ura hagyományőrző csoport előadását láthattuk, Dávid és Góliát történetét mutatták be, Dávidot – az eredeti szereplő betegsége miatt – egyik diákunk, Botrágyi Dávid játszotta el. Megismerhettük a korabeli viseleteket, megkóstolhattuk a korabeli ételeket (datolyából, fügéből készült kenyeret, pirított sáskát), a fiúk kipróbálhatták a korabeli fegyvereket is.

A negyedik napon megnéztük az Egyiptom hercege című animációs filmet, ami alapján később kérdésekre kellett válaszolnunk. Délután pedig általános iskolások jöttek hozzánk a nekik rendezett bibliai vetélkedőre.

A hetet hagyományainkhoz híven vetélkedővel zártuk: „Maradj talpon!” bibliai kérdésekkel; bibliai témájú „Szóbeszéd” történetmesélős memóriajáték, szó- és fogalommagyarázatok. A vetélkedő után eredményhirdetés következett, mindannyian nagyon izgatottak voltunk, ki nyeri meg a fődíjat. A 3. helyezett a 10. A osztály, a 2. helyezett a 12. E osztály lett, ők tortát kaptak jutalmul. Az első helyezett a mi osztályunk, a 9. B egy szabadnapot nyert, amit Debrecenen belül együtt tölthetünk el: az állatkertbe, a Békás-tóhoz, a botanikus kertbe megyünk!

Izgalmakkal teli, mozgalmas hetünk volt, amit szívesen megismételnénk!