Szalagot kaptak a végzősök

2016. január 30., 10:00

2016. január 30-án 17 órakor vette kezdetét az iskola 15. szalagavatója a debreceni Vasutas Egyetértés Művelődési Központ színháztermében. Négy osztály, egy informatika szakmacsoportos szakközépiskolai és három felnőttoktatási osztály tagjai kapták meg a maturandus szalagot, a Baptista Szeretetszolgálat képviseletében Szász Veronika köszöntője és Novákné Kónya Zita igazgatónő ünnepi beszéde után. Az est hátralévő részében került sor a gálaműsorra: iskolánk diákjai és tanárai szórakoztatták a közönséget zenés-táncos összeállítással, majd a végzős osztályok kisfilmje, illetve bemutatója következett iskolai életképekből, végül pedig az est fénypontjaként a maturandusok bajor sörtáncot és charlestont táncoltak, az est zárásként pedig a szatmári csárdás dallama csendült fel, melyre a diákok tanáraikkal közösen ropták. Színvonalas esemény volt ez, az érettségi előtt álló diákok méltó és elegáns ünneplése.

Szilágyi Péter, 13. N osztályos tanuló beszámolója:

„2016. január 30-án végre eljött az idő. Egy lépcsőn állva vártuk a bevonuló zene megszólalását, amivel együtt először indulunk el az igaz felnőtté válás útján. Hosszú volt az út, és egyre hosszabbnak tűnt, de véget ért. A színpadon állva egy vakító fény volt csak látható, és itt-ott egy árny, egy körvonal látszódott. A beszédek alatt, önmagamra és környezetemre is figyelve próbáltam nem szégyent hozni magamra, a családomra és iskolámra. Az a bő óra, amit fent töltöttem a színpadon, a sorban elfoglalt helyemen, elegendő volt végiggondolni azt, hogy milyen volt, és hogy milyen lehet majd az életem. Aztán külön megtiszteltetésként éltem meg, mikor én tűzhettem az egyik tanáromnak a szalagot. Büszkeséggel töltött el, hogy egy olyan embernek adhatok át egy ilyen jelképes dolgot, aki mások és az én oktatásomba fekteti erejét, tudását és idejét. Végül lefáradhattunk a színpadról, és következtek a táncok. Sok próba volt mögöttünk, de ez most nem az. Itt nem kezdhetjük elölről. Vajon van-e bennünk elég bajor vér a sörtáncunkhoz vagy a polkához? A válasz: Ja, wir haben! vagyis Igen, van!. Miután átöltöztünk a következő táncunkhoz, egy kis régi, 20. század eleji pezsgő charlestont figyelhettünk. Pár pillanat alatt azon kaptam magam, hogy közben annyira magával ragadott a zene és az előadás, hogy már az én lábam is ropta. Szép munka! Így már alig vártam a pillanatot, hogy megmutathassam, mire is vagyok képes, hogy mennyire vagyok magyar egy csárdáshoz. Ideje volt a kiinduló helyünket elfoglalni. Tanáraink valószínűleg sokkal tapasztaltabbak voltak már, így fel kellett hozzájuk nőnünk. Nem tudom sikerült-e, viszont azt elmondhatom, hogy a sok nevetés, boldogság, amit a tánc közben láttam, megért minden erőfeszítést, és minden hibát kompenzálni tudott. A pohárköszöntők következtek a sorban, ahol mint viharvert katonák, izzadtan, pacuhán álltunk, és osztályfőnökeink beszédei alatt végre szusszanhattunk csöppet. Amint az utolsó beszéd utolsó mondata is lezárult, boldog koccintások közepette lassan elhagyta mindenki a porondot. Szép este volt, egyszeri és megismételhetetlen. Ezzel az emlékkel boldogan léptem át a Debreceni Vasutas Művelődési Ház ajtaját. Még egyszer visszanéztem, mosolyogtam egyet, és mentem tovább. Köszönöm mindenkinek, még magamnak is, hogy részese lehettem egy ilyen eseménynek!”