|
„Egyszer mindenki életében eljön a pillanat, amikor megáll csendben egy hullólevelű fa alatt, és elrebeg egy imát. Nem templomit… nem olyat amit a világ hall és lát, hanem fénylőt… amiben odaadta magát. Csak ő érti… és talán az, aki miatt idejött.
Nem is úgy szól az ima, hogy könyörögjön… talán csak úgy… hogy valamit közöljön. Csendben… csak magának, és csak neki… annak aki meghalt… de az emlék még mindig élteti.”
(Léria Dipán: Egyszer)
|